2. Zavargás

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy ilyen későn érkeztem a résszel, de nem sok időm van mostanában írni. Jó olvasást, és nagyon szívesen várom a véleményeiteket. :) x

Hevesen kezdett verni a szívem amikor felfedeztem a nappaliban egy alakot. Vonásai számomra teljesen ismeretlenek voltak, ezért egyből a telefonomhoz kaptam.

- Ki van ott? - szólalt meg a fotelben ülő alak. Egy idős női hang volt, még sosem hallottam. - Ki van ott? - ismételte meg miután nem válaszoltam.

- Én. - suttogtam. - Molly.

Ahogy kimondtam a nevem, felkapcsolódott a villány, ezzel jól láthatóvá téve a hölgyet.

- Linda! - tárta szét a karjait, ölelést várva. Kizártnak éreztem, hogy esetleg a közelébe merészkedjek, megölelni pedig eszembe sem jutott. Figyelmen kívül hagytam, hogy Lindának szólított azután, hogy elmondtam a nevem, inkább csak gyorsan tárcsáztam Maxet.

- Linda, drágám, de nagyot nőttél! - nevetett fel az asszony. Remegve elmosolyodtam, mintha minden rendben lenne, majd a fülemhez emeltem a készüléket.

- Aranyom, ülj ide mellém, mesélj nekem az elmúlt pár évről. - veregette meg a kanapét.

- Zoe! - kiáltottam fel, segítségül hívva a nagydarab kutyánkat.

- Kit keresel Linda? - nézett körül a hölgy.

- A kutyánkat. - feleltem remegve.

- Hiszen a kuytus itt van. - mutatott Borisra, aki csendesen ücsörgött a lábamnál.

- A másikat. - vágtam rá.

Eközben Max fogadta a hívásomat, mire nagyon megkönnyebbültem.

- Gyere ide, valami elmebeteg van a házban. - szóltam bele izgatottan.

- Mi van? - nevetett fel.

- Gyere vissza azonnal! - szóltam rá.

- Jól van, jól van, két perc. - nyomta ki.

- Kivel beszéltél? - állt fel a nő.

- A bátyámmal. - kaptam fel Borist, majd lassan hátrálni kezdtem.

- Ne butáskodj, neked nincsenek testvéreid. - közeledett felém.

- Zoe! - sikítottam fel, mire mellettem termett a kutya. Vicsorogva ránézett a hölgyre, majd megindult felé. - Zoe ül! - parancsoltam neki, mire a kutya jólnevelten leült a szőnyeg közepére.

- Aranyos kutyus. - indult meg felé a nő.

- Itt vagyok, mi történt? - hallottam meg Max hangját, ami nagy megkönnyebbülést jelentett számomra.

- Gyere ide. - suttogtam miközben egész testem remegett a rémülettől.

- Igen? - lépett mellém. Körbe pillantott, megdermedt, aztán a derekamat fél kézzel átölelve a fülemhez hajolt. - Menj fel a szobádba, ismerem ezt a hölgyet.

- Mi? - döbbentem meg.

- Csak menj fel. - biccentett az ajtó felé.

Zavarodottan, de kisiettem a szobából, egyenesen az emeletre. Ott megtorpantam és hallgatózni kezdtem, hátha magyarázatot kapok az előbb történtekre.

- Gyere Rose, haza kísérlek. - hallottam meg Maxet.

- Szeretnék még beszélgetni Lindával.

- Linda most nagyon fáradt, majd máskor beszélgettek.

Elindultak a bejárat felé, úgyhogy beosontam a szobámba, mintha nem hallgatóztam volna.

- Fél óra múlva vissza jövök! - ordított fel Max, majd hallottam ahogy bezáródik az ajtó.

- Mi volt ez? - suttogtam remegő hangon. Boris persze nem válaszolt, csak csendesen össze kuporodott az ágyam mellett. A következő fél órában csak csendesen ücsörögtem az ágyamon Maxre várva, aki csak nem jött. Közben anyuék haza értek, így lemertem menni a földszintre.

- Sziasztok. - köszöntem a lépcső korlátjának dőlve.

- Szia kincsem, nem láttál egy sötétkék mappát? - pillantott rám apu miközben a nappaliban elhelyezett nagyszekrényben turkált.

- Nem rémlik. - vontam meg a vállam. - Átmentem Maxhez. - jelentettem be.

- Tudom, reggel mondtad, hogy mész. - bólintott. Láttam rajta, hogy nem különösebben érdekli a bátyám, se semmi velem kapocsatos, ezért inkább átmentem anyuhoz a konyhába.

- Mi lesz a vacsi? - ültem le egy bárszékre.

- Apáddal emegyünk egy étterembe, úgyhogy rendelj pizzát. - felelte rám sem nézve.

- Mit ünnepeltek? - könyököltem a pultra.

- Semmit. - vonta meg a vállát. - Tudod hol van pénz, most pedig menj fel a szobádba. - fordult felém mosolyogva.

- Miért? - pattantam le a székről.

- Mert apád ideges. - suttogta, majd a lépcső felé biccentett.

Éppen a lépcsőn voltam amikor Max benyitott. Anyu egyből rám nézett, apu Maxre, Max pedig anyura. Nekem aput kellett volna néznem, de inkább csak elmosolyodtam és intettem neki, hogy jöjjön fel.

- Mennem kell haza, csak gondoltam beköszönök. - füllentett.

- Jól tetted, gyere ide. - tárta szét a karjait anyu mosolyogva.

- Hogy megy? - szólalt meg apu is.

- Mi? - kérdezett vissza Max miközben anyut ölelgette.

- Az egyetem, mégis mi? - nézett fel apu a kezében tartott papírokból.

- Ja, rendben van. - bólogatott. - Meddig maradtok itthon? - fordult inkább anyu felé.

- Azt hiszem most egy kicsit tovább. - mosolyodott el. - Úgyhogy sokszor átjöhetsz. - tette hozzá.

- Lisa, menj öltözni, elkésünk. - szakította félbe apa, az asztalra ledobva a kezében tartott papírokat.

- Oké, nekem mennem kell. - nézett az órájára Max.

- Szia. - intettem neki.

- Holnap találkozunk. - mosolyodott el.

Alig fél óra múlva teljesen kiürült a ház, egyedül én és a két kutya maradtunk.

- Szóval... - motyogtam magamban miközben lesétáltam a nappaliba. Apu mindent szépen elrendezett, sosem hagy rendetlenséget. Világ életemben kíváncsi teremtmény voltam, ezért a nagyszekrény kilincsére helyeztem kezem és megpróbáltam kinyitni. Nem sikerült, bevolt zárva. Hát persze, hogy is hagyhatná nyitva amikor egyedül vagyok itthon. Unott fejjel végigsimítottam a szekrény melletti polcra helyezett filmeken az újjam, majd kiválasztottam egy romantikus vígjátékot. Ahogy kiszedtem a tárgyat a többi közül, a lábfejemre esett egy összehajtogatott fehér lap. Gyorsan lehajoltam érte és jobban szemügyre vettem. Egy számomra érthetetlen nyelven írt dokumentum volt, semmit nem értettem belőle, csak a neveket. William Händler, Cloe Froger. Még sosem hallottam ezeket a neveket, ezért is lett számomra nagyon érdekes ez a papír. Elővettem a telefonom és lefotóztam a lapot, hogy megmaradjon, majd vissza tettem a helyére és megnéztem az imént kiválasztott filmet.

Annak, hogy magántanuló vagyok, sok előnye van, de sajnos sok hátránya is. Nincs annyi barátom mint másoknak, de legalább van időm kipihenni magam és nyugodtan meglátogathatom a bátyám délutánonként, feltéve ha Oslóban vagyunk.

- Én vagyok az! - szóltam be a kaputelefonba miután felvették.

- Ki? - hallottam meg egy fiú hangot, de nem voltam benne biztos, hogy Maxé.

- Molly.

- Á, gyere csak. - felelte, majd az ajtó zörögni kezdett, így kitudtam nyitni. Az emeletre felérve bementem a lakásukba, ahol valóban nem Max fogadott, hanem a lakótársa Zac. Az arca borostás volt, a haja szétállt, és még pizsamában ácsorgott egy kávéval a kezében.

- Szia. - mosolyodott el amikor beléptem.

- Szia. Max? - néztem körbe, de elég kihaltnak látszott a lakás.

- Suliban van, aztán edzésre megy, nem valószínű, hogy hat előtt haza jön. - motyogta miután belekortyolt a kezében tartott gőzölgő kávéba.

- Ja, akkor inkább haza megyek. - mutattam az ajtóra.

- Miért jöttél? - ment át a konyhába.

- Csak találtam valami furát és megakartam neki mutatni... - feleltem a tegnap este talált papírra utalva.

- Segíthetek? Szóval érted, Max nem egy lángelme, talán én többet tudok segíteni.

- Hát, oké. - rúgtam le magamról a cipőmet, aztán bementem a fiú után a konyhába. - Lehet, hogy teljesen értéktelen, de engem érdekel, mivel nem hallottam még ezeket a neveket, mégis a nappalinkban volt.